Kacna-jama kutatótábor, 2011. január

A múlt hét előtti hétvégén Szlovéniában barlangásztunk a Csehekkel. Nem túrázni mentünk, hanem felfedezni. A küldetésünk csak egyszerűen annyi volt, hogy felfedezzük és felkutassuk azt a titkos átjárót, ami a felszínt összeköti a Kacna-jama jelenleg ismert végpontjától. Ha meg tudnánk oldani ezt a kérdést, akkor jelentős rövidítésre tudnánk szert tenni, ami a cuccok szállításában illetve az árvízveszélyes rész kihagyásában egyaránt megnyilvánulna. A feladat nem volt magától értetődő, hogy mikor és hogy végezzük el. A kutatás időpontját a téli hideg idejére tettük, hogy a lehetséges kigőzölgéseket érzékelni lehessen. Sok apró csoportra kellett oszolnunk, hogy a rendelkezésre álló minimális időt a lehető legjobban kihasználjuk. Így jó pár barlangot tudtunk egyszerre megvizsgálni. Mi is kaptunk egy barlangot (Podjuncna-jama), ami 3 km-re helyezkedik el a Kacna tavaly feltérképezett végpontjától. Erről a barlangról csak két dolgot tudtunk: jó mély és van egy meander az aljában, amit át kell nézni. Ez nem túl sok, de erre kellett berendezkednünk.

Az elindulás a szokásos jojózás az emberekkel, autókkal, eszközökkel. Mintha a kötelező káosz nélkül már nem is lehetne elindulni. Amikor végre bent ültünk és felbőgött a Buzuki el sem akartam hinni... Hárman ültünk az autóban Iziviki, Kispucc és én. Borteleki Gábort, alias Bobby, a székesfehérvári madaras teszkó parkolójában szedtük fel. Szlovéniában megérkezve a Divaca-i barlangászok klubhelységében kaptunk szállást, így a cudar hideg elől védve voltunk, legalább éjszakára. A csehek szorítottak négy helyet számunkra, így maximálissá vált a hely kihasználása. Mindenütt begubózott hurkák szuszogtak, fingorásztak, mint egy sarkvidéki szigeten, ahol kisütött a nap csalogatta a jóllakott fókákat a jeges vízből, hogy a megérdemelt napfürdőjükben emésszék meg az ebédjüket. Tomas kérdés nélkül a kezünkbe nyomta a szeretett Cseh remeket, a kecskés sört és beszéltük meg a másnapi haditervet.

Délelőtt kicsit lassan indult. Szokásos reggeli tanácstalanság, mint amikor az ember két világ közé szorul és nem tudja eldönteni, hogy éppen melyikben van és hogy valójában melyik világban is akarna megérkezni. Aztán gyors reggeli után Kispuccal bevágtuk magunkat Tomas autójába, hogy megnézzük egy másik barlangot, ami egy kertben, pontosabban egy garázs előtt nyílt meg és ontotta magából a meleg levegőt, áradáskor a vizet. Legalábbis két éve így volt. A tulaj időközben elunta a Föld meleg leheletét és nedveit, és hogy az elemekkel kelljen küzdenie. Tudomást sem véve arról, hogy épp a karsztfejlődés kellős közepébe csöppent, nagy kövekkel és nem kevés betonnal lezárta a nyílást. Úgyhogy jól megnéztük a lebetonozott garázsfeljárót és konstatáltuk, hogy első ránézésre nem úgy tűnik, mintha barlang lenne mögötte. Aztán részese lettünk a Boszniában már jól megtanult, agresszív vendéglátásnak. A következő, szigorúan rögzített sorrendű elemekből épül fel:

1. A Házigazda mutatja, hogy csak egy kupicával hadd kínáljon meg bennünket.
2. Természetesen a Vendégek évődnek, hogy menniük kell és sok a dolguk.
3. A Házigazda mutatja, hogy fázik be akar menni, de nem mutatja a búcsúzkodás legkisebb jelét sem.
4. A Vendégek megsajnálják és nem tudják visszautasítani az egy kupica felajánlást.
5. Kis tálcán előkerül 4-5 féle különböző palack, bennük az átlátszó vagy borostyánszínű folyadék, némelyik igen sűrű. Egyik-másik palackra kézzel írták rá a folyadék nevét, míg néhányon a rajtafelejtett eredeti címkék utaltak az üveg eredeti tartalmára, félrevezetve a gyanútlan Vendégeket.
6. A Vendégek kifejezetten kérik a házigazdát, hogy csak egy kicsit töltsön.
7. A Házigazda ezt direkt nem hallja meg és teli tölti.
8. Előkerülnek az aprósütemények és erős unszolásra a Vendégek esznek.
9. Az első kupica elfogyasztását a Házigazda azonnal detektálja és újratölt. (Nem-kérdez-újratölt!)
10. Valahonnan előkerül valami igazán jóféle sütemény (panettone) és azonnal szeletekre vágódik és erősen unszolódik annak elfogyasztása. Közben nem-kérdez-újratölt!
11. A Vendégeket a Házigazda magukra hagyja, helyette valamivel gyanúsan csörömpöl a konyhában. A Vendégeket aggódva az órájukra pillantanak, mert már menniük kéne, várnak a barlangok…
12. Finom porceláncsészében megérkezik a gyümölcstea, vele együtt a Figyelmesség Apró Követei: kristályos méz, fehér cukor kis pitliben, apró fém kanalak. Ismételt unszolás a fogyasztásra. A Vendégek igen hálásak és derűs képet vágnak, megköszönik. A Vendégek közben azt gondolják, hogy plussz 30 perc…
13. A Házigazda megint eltűnik, Vendégek aggódnak.
14. A Házigazda felbukkan régi fényképekkel és újságos cetlikkel. Bőszen magyaráz. (Amint teheti Nem-kérdez-újratölt!)
15. A Házigazda nyomatékosan-kérdez, a Vendégek a vezetésre hivatkoznak és köszönik szépen, DE nem kérnek. A Házigazda megnyugszik és mutatja, hogy van még két ki-nem-vett sütemény. A Vendégek unszolásra elfogyasztják.
16. Pár pillanat Csend.
17. A Vendégek egymásra pillantanak és derűs képpel a Házigazdára tekintve megköszönik, hogy jó Házigazda volt. A Házigazda ettől boldog és cserébe mond a távoli jövőre vonatkozó dolgokat. Ezt a Vendégek egy része (a finnugor nyelvcsalád képviselői) nem érti, de hálásak és derűsen elköszönnek.

Sikerült eljutni a kijelölt barlangba. Bobby kezdett el beszerelni. Semmilyen információ nem állt a rendelkezésünkre. Így a felszerelést természetesen erősen túlméreteztük. Míg Bobby és Viktor az aknát szerelgette, addig Kispuccal a hideg szeles időben csonttá fagytunk. Kollégám e probléma ellen úgy védekezett, mint a denevérek. Elkezdett téli álmot aludni és így próbált nem tudomást venni a hidegről és az idő múlásáról. Én más módszerrel próbálkoztam. Föl alá rohangáltam és amikor meguntam elkezdtem fákat döntögetni. Kispucc olyan mélyen aludt, hogy csak az ötödikre ébredt fel és szerintem csak azért mert pár méterre mellette csapódott be az amúgy csuklónyi vastag kiszáradt törzs. Mindketten tudtuk, hogy egyikünk stratégiája sem túl kifizetődő, ezért egyszerre jutott az eszünkbe a Megoldás: tűzgyújtás.

Lassan Fau bácsiék is kiértek és míg elmesélték az élményeiket beöltöztünk. Nagyon hideg volt már... Az akna egy impozáns nyolcvanas. Az alja gyönyörűen csőszerűen kicsiszolódott a behulló kövektől, törmeléktől és az őzektől. Most is ott pihent egy szép példány, elfáradván az akna simára csiszolásában. A fülébe különböző gombák és baktériumok már beköltöztek a lábáról már leemésztették a húst és a szőröket, így csak pár szürkésbarna csont lógott ki a testből. Szerencsére szaga nem volt elviselhetetlen. Ezt később meg is kérdeztem magamtól egy önmagammal való beszélgetésben. Kispuccal megpróbáltuk feltérképezni az akna alját és a lehetséges repedésekben huzatot kerestünk. Találtunk is egy olyan meandert, ahová csak a karom fért be, hosszú-hosszú métereken keresztül. Nem volt olyan hosszú karom, hogy hosszú hosszú métereken keresztül érzékeljem a szűkösséget, de lehetett látni. Viszont jött huzat. A Kispucc befelé érzékelte a huzat irányát, míg én (pár méterrel feljebb), kifelé éreztem.

Kifelé kukacolva ismét visszacsöppentem az önmagammal való beszélgetésbe. Érdekelt a szag kérdése. A nagy miért, amely megfejtése lehet, hogy közelebb visz a Kacna-jama útjának kereséséhez. Lehet, hogy a hidegben a bomlási folyamatok igencsak lelassulnak, ezért nem olyan büdös a tetem vagy az akna alja szellőzik és az nem engedi megülni a szagokat. Nem tudom, melyik felel meg jobban a valóságnak. Az is lehet, hogy mind a két lehetőség egyszerre fennáll. És milyen igaz! A kiáramló levegő sokkal melegebb volt, mint az akna alján mért levegő. Persze nem ennyire egyértelmű a képlet, mert lehet, hogy az akna alján lezúduló hideg levegő az akna alján cirkulációt okoz. Ugyanakkor, az is lehet, hogy a barlang levegője pulzál ki-be... A világ bonyolult!

Este a jól megérdemelt kecskés sör várt bennünket, majd az otthonról hozott vacsora. Majd az est fénypontja: egy kulturális sokk. Tomasék beültek az Orinet Express nevezetű helyre pizzázni és nekünk is foglaltak egy asztalt. Ott éppen énekes-táncos mulatságot tartottak, énekessel és élő zenével az elegánsan felöltözött ötvenes-hatavanas éveikben járó helyi és nem helyi lakosoknak. Épp valami pörgős bugi volt, amikor beléptünk műnyúlban, borostásan és kócos hajjal, Viktor arcán sáros csík. Abban a hitben nyitottunk be, hogy ez a helyi késdobáló lesz és hogy fel sem fogunk tűnni a lepukkant asztalok labirintusában. A kulturális sokk azonnal jelentkezett. Az ajtónyitással egy Hipertérugrást hajtottunk végre két kulturális világ között, amelyben pillanatnyi idő sincs arra, hogy az ember felvegye az adott világ szokásait, alkalmazkodjon és besimuljon az újdonság tarkaságába. A két világ között pedig igen nagy a szakadék és egyszerre nem érti mindkét fél, hogy mit nem ért a másik és, hogy egyáltalán "miért néz?". Persze, hogy a mulatírozók már messziről észrevettek bennünket. Egyszerűen csak néztek bennünket. Nézett az elegáns pincér, a kiszolgáló személyzet, aki az asztalhoz kíséri a vendégeket és nézett bennünket a vendégközönség is, akik épp nagyon táncoltak vagy az asztaluknál fogyasztottak valami nagyon drágát. Természetesen nem sikerült észrevétlenül elfoglalnunk a helyünk.

Egy korsó sör mellett beszámoltunk a cseheknek a napi élményeinkről és ők is az övéikről. Egyik sem volt biztatóbb a másiknál. A korsó után folyosó bulit tartottunk, mert a klubban nem lehetett. A szoba fala közvetlenül egy szomszéd hálószobájával volt határos. A fal vékony volt és a leghalkabb neszre is felébredtek a derék szomszédok, akik nem nézték jó szemmel, hogy nekünk nem akkor van az alvóidőnk, mint nekik. A folyosó bulin megismerkedtünk Levessel. Egy arc a csehek közül és ez a vezeték neve. Csehül nem tudom mit jelent, de magyarul levest. Jól kiröhögtük érte és együtt vigyorgott velünk, majd jó nagyot húzott a Szilva pálinka feliratú üvegből. Elismerően bólintott… A hálózsákba későn kerültünk bele, de jól esett ez a kis szociális rezsdülés.

Másnap reggel a Csehektől elbúcsúztunk. ők még felmentek egy területet átvizsgálni, hogy van-e ott kifelé huzatoló lyuk. Mi elmentünk a Skocjan-barlang idegenforgalmi részébe. Másodszor voltam itt és egy cseppet sem jelentett kisebb élményt, mint nyáron. Aztán cuccmosás Vremski Britof temetője mellett a jéghideg vízben, majd irány haza élményekkel megrakott Buzukival, de egy kicsit csalódottan is, mert csak kérdőjeleket hagytunk magunk mögött válaszok helyett.

Aztán pzzz-pzzzz-pzzz! Üzenet érkezett! A Csehektől. Találtak egy bíztató lyukat, intenzív kigőzölgéssel. Túl az árvízveszélyes szakaszon, közel a bivakhoz, de még a szifon előtti szakasz felett. Mégsem mentünk hiába! Ideális lenne, ha ez volna az új bejárata a Kacnának. Vajon ez az? Talán már most nyáron kiderülhet...

Gábor