Tisztelt Gyászoló Közönség, Barátaim!

Én most az idősebb generáció nevében szeretnék néhány szót szólni, azoknak a nevében, akiket Maucha László a kutatócsoport "korábban született tagjainak" szeretett nevezni, valamint a Papp Ferenc kutatócsoport ifjabb, jelenleg is aktív tagjainak nevében.

Nem akarok itt most beszélni az ő tudományos munkásságáról, amelyeknek eredményei magyar és idegen nyelvű kiadványokban jelentek meg. Arról a szervező munkáról sem akarok itt beszélni, amelyeknek eredményeként az ő keze alatt a Jósvafői Kutatóállomás a kezdeti barlangász-pihenőhelyből egy európai szintű kutató intézménnyé fejlődött.

Én most inkább azt a lelkes, csillogó szemű fiút szeretném magunk elé idézni, aki a mi fiatalságunknak meghatározó, központi alakja volt. Akivel nem lehetett úgy találkozni, hogy ne lett volna tele tervekkel és hogy ne próbált volna minket rávenni valami nagyon fontos és izgalmas dolog azonnali megvalósítására. És olyan magával ragadó személyiség volt, hogy mindig meg tudott győzni minket, nem lehetett neki ellenállni.

Tíz évet töltött Jósvafőn, mint a Kutatóállomás vezetője, de a tevékenységének java része később is oda kötötte. Neve annyira összeforrt az ottani munkával, hogy még évtizedekkel később, még ma is mindenki rá hivatkozik, ha az Aggteleki karsztról vagy a karsztos beszivárgásról van szó.

De nekünk, a barátainak, Maucha Laci sokkal több volt, mint kutatási tevékenységünk szervezője. Ő volt a mi baráti társaságunk lelke és motorja. Ő volt a "Mokka", aki összetartott bennünket, aki ránk ragasztotta a maga fennen lobogó lelkesedését. Aki megtanított minket madrigált énekelni, és akinek gitár-kíséretével oly sokszor énekeltünk geológus-nótákat és barlangász dalokat a tábortüzek mellett, legutóbb most, augusztus végén is.

És ő volt az, aki még az utánunk következő nemzedéket, a Papp Ferenc Kutatócsoport jelenleg aktív tagjait is annyira fel tudta lelkesíteni, hogy egész életükre magukkal vitték az érdeklődés és a kutatás szellemét. Sárváry Miklós, a fiam, aki már 15 éve külföldön él, külön megkért, hogy mentsem ki ez alkalommal, mert nem tudott most ide eljönni, és hogy mondjam el, hogy őrá is mekkora hatással volt Maucha Laci, és hogy mennyire együtt érez velünk.

Tudom, hogy a kutatócsoport minden tagjának, és rajtuk kívül még sok ismerősének, barátjának is legalább ilyen jelentőségteljes, személyes kapcsolata volt Maucha Lászlóval éppen ezért esik most ennyire nehezünkre búcsút venni tőle.

Kedves Lacikánk! Itt hagytál bennünket. De tudjuk, hogy csak előre mentél, utat mutatni, mint azokban a régi szép jósvafői időkben. Mi, az öregek, nemsokára megyünk utánad, hogy odaát találkozzunk. A fiatalok pedig folytatni fogják a munkádat, abban a szellemben, ahogy azt a példáddal megmutattad.

Sárváry István

» Tovább a weboldalra