| Túra a Großglockneren, 2004 október |
 |
|
- Egri László
- Eső Dora
- Kovacs András
- Pataki Róbert
- Szemerédy Ferenc
- és Adrienn, akinek nem tudom a nevét
  Képzeld, voltunk a Glockneren :) persze már írtam... nem is felmenni volt rá igazan szép, bár maga a hegy nem tehet róla, hogy ezernyi hangyalelkű ember alázza a testét folyamatosan... inkább az volt a rossz, mivel sokan-sokan voltunk, magunk is megturistásosodtunk... nem volt igazan vidám.
Hanem a tetején a kereszt, az valami csoda volt... a ráfújt és odafagyott hótól olyan lett mint egy időben megcsúszott jelkép aki keresi az értelmét... de aztán csak üldögél valahol, és néz, amíg magára talál... azjó volt... aztán levergődtünk és hason csúsztunk, háton, összevissza, vidámkodtunk a hóban... majd lesétáltunk és másnap egy gyönyörű hegyi réten kutyagoltunk keresztül.
 Persze azért még megbicsaklott az elhatározásom, hogy több buckára ott én már nem megyek... csak felsétáltunk egy csodamód kitett gerincélen... Hááát, amikor már olyan vékony volt, hogy inkább lábközé kellett venni, és egyik oldalt is 500 méter... a másikon is... akkor azért remegett a szívem. Nem is jutottunk el a legtetejére... majd máskor. Nem adta meg magát, elárvultan... küzdött, hogy ne legyünk ott... csak messziről engedte csodálni magát.
 A réten pedig a rozsdának, a cinóbernek, a bíbornak mindenféle színei keveredtek a harsogó zölddel, vagy éppen tompán futották be a hegyoldalt, mindenfelé békés kis kuckókat kínálva mindenkinek. Amikor a fű nem is csak fű, hanem pici pozsgás levelek sokasága, zuzmók és illatos fűszernövények keveréke... Az egész ahogy kezdett lefelé egyre szelídülni... miközben az a kis ér akit odafent megszületni láttunk, lassan csermely lett, majd egyre nagyobb vízfolyás, a végén gömbölyű buja zölddel benőtt zubogó hegyi patak...
Találtam egy helyet a völgy egy pici elbújós részlete... egy rozsdás zöld kis dombocska takarásában... ahol azt hiszem meg szeretkezni sem lehet... csak nemzeni a gyerekeket.
|
